Melinda, 34 éves
Január végén fedeztem fel, hogy van egy cseresznye nagyságú bartholin-cisztám. Bosszankodtam, hogy miért történik velem ilyen, de mivel most volt egy párkapcsolati válságom gondoltam, hogy attól van. Egy hét múlva január végén kerestem föl Teodórát. A gyógyítás után nagyon jól éreztem magam, szinte végig mosolyogtam a hazafelé vezető úton, és biztos voltam benne, hogy meg fogok gyógyulni, tényleg hittem benne. Teodóra három hetet mondott az átíródásra, viszont ezalatt az idő alatt kétszer-háromszor kétségbe estem, ha rövid időre is. De azért betartottam, amit naponta végeznem kellett, vagyis a megerősítéseket. Végül, mikor a ciszta mérete elérte a dió nagyságot, felhívtam a nőgyógyászomat, és bejelentkeztem vizsgálatra. Aznap este még ott volt a ciszta, de másnap reggelre már nem volt meg. Délre kellett mennem az orvoshoz, de úgy ültem a váróteremben, hogy: ,,Minek vagyok én itt?" Az orvos megvizsgált, és orvosilag igazolta, hogy meggyógyultam. Utólag jöttem rá, hogy pontosan aznap telt le a három hét, amit a gyógyulás idejének a szenzibil megállapított.
Melinda, 34 éves
0 Comments
A kisebbik fiamon keresztül hallottam Teodórának a csodálatos gyógyításairól. Felkeltette az érdeklődésemet, és egy belső hang azt mondta, hogy kérjem meg Teodórát. Volt egy vizeletmegtartási probléma nagyon hosszú ideje ami gátolt abban, hogy akár rövid időre is kimozduljak a lakásból. Tulajdonképpen az ajtóig sem tudtam vizelet szivárgás nélkül eljutni a reggeli ébredés után, már két-három lépés megtétele is megpróbáltatás volt. Először energiát kaptam, amitől elmúlt a három napja tartó hátfájásom pedig azt nem is mondtam. Már ez meggyőzött arról, hogy jó kezekben vagyok. Elkezdődött a szellemműtét. A méhemet, a méhet tartó szalagokat, a hólyagomat, és a záróizmot cseréltük ki. Kicsit éreztem szúró érzést a méhemben ezalatt. Azonnal éreztem utána a javulást. Azóta már szívesen megyek akár hosszabb sétákat is megtenni, és normális életet élhetek.
Balogné 74 éves |
Jacsó TeodóraA következőkben gyógyulási történeteket olvashat. Archív
October 2016
Kategóriák
All
|