De én ember vagyok!
Akkor is, és folyton,
megyek veletek az úton.
Megoldottam már ügyemet,
így mentek el a fellegek,
s lettek szépek a leanderek.
Kivirultak a tengerek,
elém hajoltak a hegyek.
Veletek is így lehet,
csak keressetek engemet!
Velünk van a vigasság;
a szent kegyelem oltalmán.
... S a menny kapuja kitárul,
lassan minden feltárul.
Virulnak a tengerek,
elénk térdelnek a hegyek.
Velünk van már a vigasság,
a szép mennyei társaság.
Csak ennyi az egész.
Csak létezz,
és létezz,
még-és-még!
Hogy a rímek hazatérnek,
s jönnek a mennyei lények,
hogy a csodát megmutassák;
milyen szép ez a vigasság.
*
Semmi pardon!
Én perdülök sarkon...
Csak mesélek,
és zenélek.
Veletek együtt élek.
Szép mesétek
velem így lesz.
Együtt írjuk át a vidéket;
hogy a földön
ne legyen börtön,
s az öröm
mindent betöltsön!
Szép a mese vára!
Itt lakik a mesemátka...
Szép subája, szép ruhája,
olyan szép az ő bundája!
Mindene a Mazsolája,
az ő kedves manócskája.
Hát bizony, tündér lányok, és fiúk,
a mesékből nincs kiút.
Elvezetnek, vissza, oda,
ahonnan nem mentél el soha;
vissza a szíved közepébe,
ide, erre a szép vidékre...
Ahol hisznek a csodákban,
a mesék birodalmában,
a szép angyali szólamokban,
az örömben, a mosolyban.
Hát már megint szólamoltam!
Oly szépen daloltam!
Szunnyadjon el a remény!
Veletek létezzek én!
Szép utunkon így megyek én
ezen a vidéken eléd,
s hozom neked a mesét,
hogy ami kell, megértsed még.
*
Szép tubicám!
Szép tündérleány!
Tündérfi, vagy akármi ám!
Velem legyél az oltárnál!
... Mert haza kell vigyem a mátkát.
Meg kell kapja a kabátját,
a szép, új menyegző ruháját,
tulipánját, s örömből a jussát!
Muzsikáját elhúzzák,
szívét-lelkét kitárják,
megsúgják a gondolatát,
megölelik, megcsókolják.
Boldogságban fürdetik,
szeretik, és ünneplik.
Elringatják,... úgy vigyázzák
minden álmát. Ez vár rád!
© Jacsó Teodóra
Akkor is, és folyton,
megyek veletek az úton.
Megoldottam már ügyemet,
így mentek el a fellegek,
s lettek szépek a leanderek.
Kivirultak a tengerek,
elém hajoltak a hegyek.
Veletek is így lehet,
csak keressetek engemet!
Velünk van a vigasság;
a szent kegyelem oltalmán.
... S a menny kapuja kitárul,
lassan minden feltárul.
Virulnak a tengerek,
elénk térdelnek a hegyek.
Velünk van már a vigasság,
a szép mennyei társaság.
Csak ennyi az egész.
Csak létezz,
és létezz,
még-és-még!
Hogy a rímek hazatérnek,
s jönnek a mennyei lények,
hogy a csodát megmutassák;
milyen szép ez a vigasság.
*
Semmi pardon!
Én perdülök sarkon...
Csak mesélek,
és zenélek.
Veletek együtt élek.
Szép mesétek
velem így lesz.
Együtt írjuk át a vidéket;
hogy a földön
ne legyen börtön,
s az öröm
mindent betöltsön!
Szép a mese vára!
Itt lakik a mesemátka...
Szép subája, szép ruhája,
olyan szép az ő bundája!
Mindene a Mazsolája,
az ő kedves manócskája.
Hát bizony, tündér lányok, és fiúk,
a mesékből nincs kiút.
Elvezetnek, vissza, oda,
ahonnan nem mentél el soha;
vissza a szíved közepébe,
ide, erre a szép vidékre...
Ahol hisznek a csodákban,
a mesék birodalmában,
a szép angyali szólamokban,
az örömben, a mosolyban.
Hát már megint szólamoltam!
Oly szépen daloltam!
Szunnyadjon el a remény!
Veletek létezzek én!
Szép utunkon így megyek én
ezen a vidéken eléd,
s hozom neked a mesét,
hogy ami kell, megértsed még.
*
Szép tubicám!
Szép tündérleány!
Tündérfi, vagy akármi ám!
Velem legyél az oltárnál!
... Mert haza kell vigyem a mátkát.
Meg kell kapja a kabátját,
a szép, új menyegző ruháját,
tulipánját, s örömből a jussát!
Muzsikáját elhúzzák,
szívét-lelkét kitárják,
megsúgják a gondolatát,
megölelik, megcsókolják.
Boldogságban fürdetik,
szeretik, és ünneplik.
Elringatják,... úgy vigyázzák
minden álmát. Ez vár rád!
© Jacsó Teodóra