Munkásságomról
Eredetileg divat-stílus tervező vagyok, és sokáig jártam a ruhakészítés és tervezés rögös útjait. Csak most fedeztem fel, későbbi éveimben, mit is jelent Istennel egységben lenni.
Talán tapasztaltátok már, milyen jó lenne megbeszélni valamit valakivel, aki mindent tud, aki rálát a dolgokra, nos én is ezt tettem, amióta csak megszülettem. Csak sokáig nem kaptam választ. Legalábbis a válaszok nem értek el hozzám. Minden trükk, amit a sátán kieszel, elért engem is. És oly sok ember van az úton, aki nem méltó arra, hogy vele menjünk, mégis követjük őt, és ösvényünkről elvisz.
Az a mód, ahogy ma szól hozzám az Atya, más mint ahogy elképzeltem. Szeretete elképesztő méreteket ölt. És mindig biztosítanak (a menny népe), hogy velem vannak, és nem hagynak el soha.
Csak űzd el a bánatodat, mert a bánat akadályozza a kapcsolatodat Istennel. A kapcsolat mélyebb, mint hinnéd. Bensőségesebb, és őszintébb.
Kértem Istent, mikor még a földi utamat jártam, adjon nekem olyan munkát, amit ő szán nekem. Én akkoriban papír írószer boltot vezettem., rengeteget dolgoztam, hogy végre biztos vállalkozásom legyen, sok rögös év után. Isten, tapasztaltam nem a mi elvárásaink szerint cselekszik, hanem neki megvan a terve. Mi, Isten gyermekei, valamilyen ígérettel érkeztünk ide a földre, ami Isten tervének, a megváltásnak a szolgálatába állítódik. Ezért lettek olyan körülményeim, veszteségeim, szomorúságaim, és betegség is, ami rávett, hogy életemet Istennek adjam. Ő irányítja az életemet. Nyugodtan állíthatom, hogy szükség volt ehhez minden szenvedésemre.
Tehát alkut kötöttem Istennel. De ami ez után következett, az meglepett. Nem gondoltam, hogy a megváltást képviselem majd. Azt gondoltam, ad majd valami földi munkát az ő elgondolása szerint. Aztán szó szerint minden gyerekkori álmom teljesült: hogy énekelhetek, zenélhetek, írhatok, festhetek, ezek mind elérhetetlen álomnak tűntek gyerekkoromban. És szüleim beállítottsága miatt sem lehetett megvalósítani őket.
Isten arra terelt, hogy teljesen elcsendesedjek, és elvonuljak a világtól. Leégtek az autóim, két autóm, amik ráadásul hitelesek voltak, így teljes elszegényedés várt rám. Kirúgtak későbbi munkahelyemről is, akkor már gyógyítottam, sikerrel. Most is része az életemnek a gyógyítás, és várom, hogy Isten majd azt mondja: most mehetsz. Emeld fel az embereket az oltárra, hogy meggyógyíthassam őket.
Szabadok vagyunk, de csak bizonyos korlátok között. Én akkor csak azt láttam, hogy vannak ,,gyógyítók", és megpróbáltam követni őket. De ez nem sikerült túl jól. A magam útját kell járnom. Mikor már megsokasodott az írás, rádöbbentem, hogy az emberek fogadásával járó ,,teher" már nem fér bele az időbeosztásomba. Át kellett gondolnom az egészet.
Az a pillanat, mikor rájöttem, hogy nem csak gyógyítással kell majd foglalkoznom, lélekrendítő volt. Először nem is hittem el. Írásaim sokasodtak, és újra és újra elolvastam őket. Hihetetlennek tűnt, és meg voltam rendülve. Csak izgatottságom volt nagyobb ennél, mikor eljött a pillanat, hogy újra írni tudtam, Isten karjain pihenve, vigyázva a kapcsolatra, hogy sikerüljön az idővel egységben lennem. Oly sok a munka, ami rám vár még.